Igent mondtak a svájci szavazók a bevándorlás korlátozására

Vágólapra másolva!
Csak ezrelékeken múlott a népszavazás eredménye.
Vágólapra másolva!

Kis többséggel ugyan, de megszavazták a svájciak a bevándorlás korlátozását a vasárnap megrendezett népszavazáson. A The Local közlése szerint az Európai Unió és bevándorlásellenes Svájci Néppárt kezdeményezte voksoláson részt vevők 50.34 százaléka voksolt igennel a bevándorlási kvótarendszer visszaállítására. Az újság szerint a korlátozás mellett állók tábora a német- és olasznyelvű kantonokban nagyobb volt, a francianyelvű országrészeken inkább ellenezték a javaslatot.

Az eredmény miatt több városban is tiltakoztak vasárnap este. Százak mentek az utcákra antifasiszta és rasszizmus ellenes jelszavakat hangoztatva Bernben, Zürichben és Luzernben. Bernben a tüntetők a kormány, illetve a parlament épülete elé vonultak. "Szégyelljük magunkat", "Egyetlen ember sem törvénytelen" - volt olvasható többek között a transzparenseken. A tüntetések mindenütt békésen zajlottak, a rendőrség nem avatkozott be.

A svájci bevándorlást korlátozó kvótarendszer az 1960-as években működött, 2002-re azonban minden akadály leomlott a külföldi munkaerő előtt (ekkor állapodott meg az ország az Európai Unióval a munkaerőpiacok kölcsönös megnyitásáról. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a külföldiek száma Svájcban.

Ezt a 2002-es megállapodást is fel kell most mondania a svájci vezetésnek, hogy kvótákat állapíthassanak meg az EU-ból érkező bevándorlók számának korlátozására.