A kommunista Vietnamban is van már Big Mac

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök veje Amerikában nevelekdett, övé az első McDonald's Vietnamban.
Vágólapra másolva!

Megnyitotta az első éttermét a kommunista Vietnamban a McDonald’s - közölte a brit BBC szombaton. A nyitás előtt hosszú sorok kigyóztak az étkezde előtt Ho Chi Min városában, a korábbi Saigonban.

Az első vietnami McDonald’s a miniszterelnök vejének a birtokában van. Henry Nguyen tinédzserként Amerikában nevelkedett, és maga is dolgozott McDonald’s-ban, Mint most mondta, tíz éves álma vált valóra azzal, hogy ilyen üzletet nyithatott szülőhazájában.

Bár a vietnami gazdasági növekedés lelassult, az országban továbbra is nagy kereslet mutatkozik a nyugati márkákra, és étteremláncokra.