Vágólapra másolva!
Moses Farrow szerint a nevelőapja nem zaklatta szexuálisan a lányát, amikor az hétéves volt.
Vágólapra másolva!

Moses Farrow a People magazinban kijelentette, hogy Allen "természetesen" nem molesztálta a húgát, Dylan Farrow-t. Szerinte anyjuk Allen megvádolásával állt bosszút apjukon, amiért beleszeretett Soon-Yibe. A 36 esztendős Moses Farrow arról is beszélt, hogy húgának nem kellene azzal a "hamis benyomással" leélnie az életét, hogy Allen molesztálta őt gyerekkorában.

Moses és Dylan a filmrendező Allen és a színésznő Mia Farrow örökbefogadott gyermekei. Mia Farrow annak idején a gyerekek felügyeleti jogáért folytatott bírósági huzavona idején vádolta meg a filmrendezőt azzal, hogy szexuálisan zaklatta Dylant. A pár azt követően szakított, miután Farrow rájött, hogy Allen szerelmi viszonyt kezdett legidősebb nevelt lányával, az akkor már húsz év körüli Soon-Yi Previnnel, akit Farrow még korábbi élettársával fogadott örökbe. (Allen 1997-ben elvette a lányt, és azóta is vele él.)

Dylan Farrow, aki árulásnak nevezte Moses megszólalását az ügyben, a napokban a The New York Timesban közölt nyílt levélben gyanúsította meg Allent az ellene 1992-ben elkövetett szexuális erőszakkal. Az újság szerdán közölte, hogy Allen lehetőséget kért a válaszadásra, és azt biztosítják is számára. Allen szóvivője korábban is jelezte, hogy az ártatlanságát mindig is hangoztató filmes válaszolni akar Dylan vádjaira.

Allen ellen sohasem emeltek vádat a gyermekzaklatás miatt, mert az ügyben folytatott szakértői vizsgálat alaptalannak találta a panaszt.