Milliókat kaszáltak az iraki háborúra toborzó amerikai katonák

2014.02.03. 20:28

Az iraki és afganisztáni háborúkban megfogyatkozó amerikai hadsereg prémiummal igyekezett motiválni a katonákat, hogy hozzák el az ismerősüket is. Voltak, akik visszaéltek a lehetőséggel.

Több ezer katonát érintő csalási botrányra derült fény az USA-ban. Eddig 840 katona ügyeit vizsgálták meg, de további ezrekre is sor kerülhet, mert azt gyanítják, hogy az iraki és az afganisztáni háborúk idején több százmillió dollár prémiumot fizethettek ki nekik jogosulatlanul. Egy toborzóprogramban pénzt fizettek katonáknak, ha rábeszélték az ismerőseiket a bevonulásra, de voltak, akik visszaéltek a lehetőséggel.

Az USA Today birtokába került dokumentumok szerint előfordulhatott, hogy egy katona 275 ezer dollárt (60,5 millió forint) gyűjtött össze a bónuszokból, és legalább négy másik is szerzett több mint 100 ezret (22 millió forint).

A hadsereg 2005-ben kezdte el azt az ösztönző programot, amelynek célja a sorok feltöltése volt, mivel a háborúk során megfogyatkozott az állomány, és a hagyományos toborzás nem vezetett eredményre. Először csak a nemzeti gárdának szánták a motivációt, majd a tartalékokra és a bevetett haderőre is kiterjesztették. A kifizetések egészen 2012-ig eltartottak, amikor egy vizsgálat rávilágított a visszaélésekre.

Egy, a hadseregen belüli vizsgálat kimutatta, hogy potenciálisan 1200 toborzó kaphatott pénzt, de mellette 2000 toborzósegéd is megkérdőjelezhető módon jutott pénzekhez. A vizsgálatot végzők szerint 100 ezer katonát fognak átvilágítani. A Kongresszus határozza meg az USA-ban, hogy mire milyen kifizetést lehet tenni, de ebben az ügyben nem vették figyelembe a szabályokat – írta az USA Today.

Kövessen minket a Facebookon is!