Nem volt könnyű elítélni Amanda Knoxot

Vágólapra másolva!
A 28 év börtön nagyon súlyos, de a bíró szerint helyes döntés született.
Vágólapra másolva!

A tárgyalás bírója Alessandro Nencini a Corriere della Sera című lapnak adott interjúban beszélt arról, hogy apaként mennyire nehéz helyzetben volt, amikor két fiatal vádlottra rótt ki súlyos büntetést. „Vannak gyerekeim, és két fiatal embert 25, illetve 28 évre ítélni nagyon nehéz. Megkönnyebbülést érzek, mert dönteni volt a legnehezebb” – mondta a fellebbviteli bíróság vezetője, majd hozzátette, biztos abban, hogy helyes döntés született.

Alessandro Nencinit ugyanakkor sokan bírálták, amiért ilyen rövid idővel a bírósági ítélet után megszólalt, és véleményt mondott az ügyről. A firenzei bíróság csütörtökön ítélte újra súlyos börtönbüntetésre a szobatársa meggyilkolásával vádolt fiatal amerikai nőt, Amanda Knoxot és volt olasz barátját, Raffaele Sollecitót. A bíróság súlyosbította az öt évvel ezelőtti első ítéletben kiszabott büntetést: Knox 28 év és hat hónap, Sollecito pedig 25 év börtönt kapott.

Amanda Knoxot és barátját azzal vádolták, hogy 2007-ben Perugiában megölték Meredith Kerchert 21 éves brit diáklányt. Knox az eset idején cserediákként folytatott egyetemi tanulmányokat az olasz kisvárosban. Az áldozatot leszúrták annak az apartmannak a hálószobájában, amelyet Knox és Kercher együtt bérelt.

A vádirat szerint támadói közösülésre kényszerítették Kerchert, majd amikor kiabálni kezdett és ellenállt, megölték. A per során mindkét fővádlott ártatlannak vallotta magát. Azt állították, hogy a gyilkosság éjszakáján Sollecito otthonában voltak. Elismerték azonban, hogy marihuánát fogyasztottak, és azt mondták, emiatt nem tiszták az emlékeik.

Knoxot és Sollecitót öt évvel ezelőtt első fokon már elítélték, 26, illetve 25 év börtönbüntetést kaptak. Másodfokon felmentették őket, de az olasz legfelsőbb bíróság tavaly márciusban megsemmisítette a felmentő ítéletet és perújrafelvételt rendelt el. Az ügy eddigi egyetlen elítéltje, az elefántcsontparti Rudy Guede 2010 óta börtönben ül gyilkosságban való bűnrészesség miatt. A bíróság szerint Guede fogta le az áldozatot, Knox és Sollecito pedig több késszúrással megölte a fiatal nőt.

Cikkeinket az ügyről itt olvashatja.