Államcsínykísérlet gyanújával nyomoznak Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Az ukrán belbiztonsági szolgálat lefoglalta az ellenzék szervereit, az itt talált anyagok szerint a tüntetők készültek arra, hogy erőt alkalmaznak velük szemben a hatóságok. Egy meg nem nevezett ellenzéki párt két tagja ellen terrorcselekmények előkészítésének gyanújával indult eljárás.
Vágólapra másolva!

Az ukrán belbiztonsági szolgálat (SZBU) nyomozást indított államcsínykísérlet gyanújával az ellenzék ellen - közölte a központi nyomozóhivatal főnöke. Makszim Lenko elmondta, hogy az SZBU az után indított nyomozati eljárást, hogy megvizsgálta az ellenzéki Haza párt szerverein talált anyagokat, amelyek házkutatáskor kerültek a hatóság birtokába. Lenko szerint a lefoglalt anyagokból kiderült, hogy a tüntetések megszervezésekor előre készült olyan forgatókönyv is, amely szerint a tiltakozókkal szemben erőt alkalmaznak a hatóságok, ami nagy visszhangot kelt az országban és aláássa a hatalom és az államfő tekintélyét.

"Tudomásom szerint pont a mai napon, a (szerverekről lefoglalt) anyagok alapján nyomozati eljárás indult az államhatalom megszerzésére irányuló cselekedetek gyanújával" - mondta a főnyomozó. Makszim Lenko hozzátette, hogy a nyomozást a belbiztonsági szolgálat végzi, és a büntetőeljárási törvénykönyv két hónapot irányoz elő a vizsgálat lefolytatására.

Közben a kijevi média arról adott hírt szombatra virradóra, hogy a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban büntetőjogi eljárás indult egy meg nem nevezett ellenzéki párt két tagja ellen terrorcselekmények előkészítésének gyanújával. A híradások szerint az őrizetbe vett gyanúsítottak energiaipari létesítmények ellen terveztek támadásokat. Volodimir Voropaj, a belbiztonsági szolgálat helyi parancsnoka közölte, hogy házkutatás során két trotilos pokolgépet, két kézigránátot, második világháborús lőszereket és számítógépeket foglaltak le náluk.

Kövessen minket a Facebookon is!