Tüntetőket öltek a rendőrök Kambodzsában

Vágólapra másolva!
Hárman meghaltak, és többen megsérültek, amikor a rendőrök puskákkal lőttek a tüntető ruhagyári munkások közé Kambodzsában.
Vágólapra másolva!

Tüzet nyitottak a sztrájkoló ruhagyári munkásokra a kambodzsai rendőrök, hárman meghaltak, többen megsérültek – írja a brit BBC. Egy szemtanú szerint a munkások lezártak egy utat a fővárosban, majd összecsaptak a rendőrökkel, ezután dördültek a lövések.

A munkások azt szeretnék elérni, hogy a duplájára emeljék a minimálbért, de a kormány ezt nem hajlandó teljesíteni, és havi 100 dollárban állapítaná meg ezt az összeget.

A munkások jogait képviselő egyik szervezet szerint a rendőrök puskákkal lőttek a tüntetőkre. A rendőrök szerint azonban nem volt más választásuk, mert attól tartottak, hogy a megmozdulás anarchiává fajul. A rendőrök és a tüntetők egy nappal korábban is összecsaptak, akkor nem halt meg senki.