Kisebb lesz az új román kormány

Vágólapra másolva!
Victor Ponta román miniszterelnök megegyezett a kormányát támogató kisebb koalíciós pártokkal a kabinet struktúrájának és személyi összetételének átalakításáról.
Vágólapra másolva!

Ponta bejelentette: mind az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a kisebb koalíciós pártok - Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), Konzervatív Párt (PC), valamint a kormányba most belépő Liberális Reform Párt (PLR) - választmánya megszavazta az eddiginél karcsúbb új kabinet névsorát.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem vesz részt az új kormányban. A kormánynak az eddigi négy helyett egy miniszterelnök-helyettese marad Gavriel Oprea belügyminiszter, az UNPR elnöke személyében. A külügyi, védelmi, közigazgatási tárca élén nem lesz változás. A negyedik Ponta-kormány hétfőn járul bizalmi szavazásra a parlament elé.