Érdektelen volt az Orbán-interjú a németek szerint

die welt
Newspaper of German publisher Axel Springer, "Die Welt" (The World) are photographed at an annual results press conference in Berlin 07 March 2007. Springer, which publishes Bild, Welt and many TV magazines, reported a sales growth of 15,7 percent with a 291 billion euros net income for the year 2006. AFP PHOTO DDP/CLEMENS BILAN GERMANY OUT
Vágólapra másolva!
Nem volt elég érdekes az Orbán Viktorral készített páros interjú, ezért nem jelent meg a Welt am Sonntag november 9-i kiadásában – tudta meg az Origo, azok után, hogy Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke vasárnap keményen bírálta a német újság eljárását. Azt az eljárást, amely Németországban egyébként bevett szokás.
Vágólapra másolva!

„Nem volt semmilyen nyomás a Die Welt szerkesztőségében az Orbán-interjúval kapcsolatban” – ezt a német konzervatív napilapot kiadó vállalat, az Axel Springer válaszolta az Origo megkeresésére. Szerettük volna megtudni ugyanis, hogy mit gondolnak arról a közleményről, amelyet vasárnap adott ki a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető Havasi Bertalan, és amely egyebek között azt hangsúlyozza: „megengedhetetlen nyomásgyakorlás” történt a lap vasárnapi kiadása, a Welt am Sonntag részéről, amikor a magyar kormányfővel és bajor kollégájával, Horst Seehoferrel november 6-án készített páros interjú csak online jelent meg, az újság nyomtatott kiadásában nem.

Havasi Bertalan (jobbra) Orbán Viktorral Forrás: MTI/Miniszterelnökség/Tassy Márk

Azért nem, számolt be Havasi, mert a német lap szerkesztősége további három kérdésre – helyesebben: „kérdésnek álcázott vádaskodásra” – szeretett volna választ kapni, ezeket a budapesti német nagykövetségen keresztül juttatta el a sajtóirodának. Ott viszont úgy döntöttek: „ez az eljárás egy olyan jellegű és mértékű nyomásgyakorlás, ami diplomáciailag, sajtóetikailag elfogadhatatlan, tehát teljesíthetetlen”, a többi között azért, mert egyik interjúalany sem járult hozzá a szöveg utólagos módosításához.

Nem volt elég érdekes

– írja az Axel Springer. Hozzátették: a lap értelemszerűen a berlini fal leomlásának – éppen vasárnapra eső – 25. évfordulójával foglalkozott nagy terjedelemben, így a „csonka” interjú „nem tartozott a legjobb anyagok közé”. „Mivel azonban olvasmányként érdekes, elérhetővé tették online, ott ugyanis nincsenek terjedelmi korlátok. (…) Az, hogy nyomtatásban nem jelent meg, a legjobb bizonyíték arra, hogy a szerkesztői csapat nem hagyja magát befolyásolni” – zárul a vállalat okfejtése.

Másra kellett a hely az újságban Forrás: ddp images/AFP/Clemens Bilan

Szokás utólag kérdezni

„A német sajtóban nem szokatlan, hogy egy interjú elkészítése után további kérdéseket küldünk az alanynak, mert előfordulhat, hogy a felvétel és a közzététel között lényeges fejlemények történnek, vagy egyszerűen csak elfelejtettünk megkérdezni valamit” – válaszolta az Origónak Christian Gottschalk, a Stuttgarter Zeitung szerkesztője. Kollégánk elmondta azt is, hogy – ellentétben például Nagy-Britanniával – Németországban bevett szokás az is, hogy az interjúalany előre egyezteti a témákat – ad absurdum: a kérdéseket – az újságíróval, és a magyar eljáráshoz hasonlóan utólagos módosítási joga is van. „A kész interjúban már semmi meglepetés nincs” – mondta Gottschalk.

Ezek alapján úgy tűnik tehát, hogy a Welt am Sonntag szerkesztői „sajtóetikailag és diplomáciailag elfogadhatatlan nyomásgyakorlás" helyett a német sajtó szokásjogával éltek, a budapesti német követség segítségét pedig feltehetően a szűk határidőre tekintettel kérték.

Visszavágunk, ha kell

A Die Welt egy héttel az eset után újabb magyar politikust kérdezett meg; ugyancsak online kiadásában „Úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk” címmel Szijjártó Péterrel közölt interjút. Ebben a külgazdasági és külügyminiszter a többi között elmondta: az EU-nak egységesen kellene fellépnie, és Budapest teljes mértékben betartja az Oroszországgal kapcsolatos európai irányvonalat. Hozzátette ugyanakkor, hogy hazánk ismét szembeszáll az Európai Bizottsággal, ha az túlságosan kritikus Orbán Viktor miniszterelnökkel.