Sztrájkba léptek a halottszállítók Sierra Leonéban

Vágólapra másolva!
Október óta nem kaptak bért, így sztrájkba lépett halottszállítók egy csoportja az Ebola által sújtott Sierra Leone egyik városában, Kenemában. Tiltakozásképp két holttestet hagytak a helyi kórház előtt, egyet pedig az intézmény egyik titkárnőjének irodájánál.
Vágólapra másolva!

Halottszállítók egy csoportja sztrájkba lépett az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai Sierra Leonéban, és megtagadta a vérzéses lázba belehalt tizenöt beteg fertőző holttestének elszállítását a harmadik legnagyobb város utcáiról.

A munkabeszüntetés oka, hogy a szolgálat munkatársai október óta nem kaptak bért - mondta az ország déli részén fekvő Kenema város kórházának egyik egészségügyi dolgozója. A halottszállítók tiltakozásul két holttestet helyeztek el az egészségügyi létesítmény bejáratánál, egy harmadikat pedig a kórház ügyeit igazgató titkárnő irodájának ajtajánál hagytak.

A rendőrség készenlétben állt a helyszínen, hogy megakadályozza a helyzet súlyosbodását.

Október elején egyszer már hasonló okokból sztrájkoltak a halottszállítók az afrikai országban. Akkor a freetowni egészségügyi minisztérium átcsoportosította a megfelelő összeget a bérükre.

A járvány vérrel és más testnedvek útján terjed, és a fertőzés különösen nagy veszélyének van kitéve bárki, aki közvetlen kapcsolatba kerül az ebolában meghaltak földi maradványaival.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt pénteki adatai szerint az elsősorban Nyugat-Afrikát - Sierra Leonét, Guineát és Libériát - sújtó ebolajárvány halálos áldozatainak száma már megközelíti az 5500-at. A genfi székhelyű szervezet jelentése szerint november 18-áig 15 ezer 351 embert betegített meg minden idők legsúlyosabb ebolajárványa, közülük 5459-en életüket vesztették.