Elsüllyedt a bevándorlók hajója

Illegális bevándorlók balesete Törökországban
Illegális bevándorlók balesete Törökországban
Vágólapra másolva!
Elsüllyedt egy bevándorlókat szállító hajó hétfőn a Márvány-tengert a Fekete-tengerrel összekötő Boszporusz szoros északi végénél. A balesetben legalább 24-en meghaltak, hét embert sikerült kimenteni – a közölték a török hatóságok.
Vágólapra másolva!

A parti őrség hajói, búvárok és halászhajók is segítettek a túlélők utáni kutatásban. A helyi média a mentőegységek egyik tagjára hivatkozva arról számolt be, hogy a hajó fedélzetén legalább negyvenen tartózkodtak, és valószínűleg Bulgáriába akartak eljutni. A halottak többsége gyerek. Sakir Cicek ezredes, a török vezérkar tagja elmondta, hogy a szerencsétlenül járt bevándorlók feltehetően Afganisztánból és Szíriából származó menekültek.

Illegális bevándorlók balesete Törökországban Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A török hatóságok egyelőre nem tudják, honnan indult a hajó. Az isztambuli kormányzói hivatal közlése szerint a jármű hétfőn, a kora reggeli órákban adott le vészjelzést, amikor már a Fekete-tengeren járt, a Boszporusz szorostól mintegy 5 kilométerre.