A függetlenek és Fico pártja tarolt

Vágólapra másolva!
Független jelöltek szerezték meg a legtöbb polgármesteri posztot a szombati szlovákiai helyhatósági választásokon, amelyen a politikai pártok közül Robert Fico baloldali kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia érte el a legjobb eredményt.
Vágólapra másolva!

A voksoláson csaknem háromezer szlovákiai település leendő polgármesteréről és önkormányzati képviselőtestületének összetételéről hoztak döntést a választók, akik a négy évvel korábbival csaknem megegyező - 48,3 százalékos - arányban járultak a szavazó urnákhoz.
A hivatalos végeredmény szerint a függetlenek mintegy 1104 polgármesteri posztot szereztek meg – köztük Pozsonyét Ivo Nesrovnal személyében.

Az Iránynak 847 polgármestere lesz.

Jól szerepeltek a magyar pártok

A várakozásoknak megfelelően szerepeltek a magyar választók voksaira számító jelöltek. A Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja 107 polgármesteri posztot szerzett, és mintegy 1140 önkormányzati képviselőt juttatott a képviselőtestületekbe, vagyis hasonló eredményt ért el, mint négy évvel korábban.

Bugár Béla Most-Híd szlovák-magyar pártja 87 polgármesteri széket szerzett, és 824 önkormányzati képviselőt juttatott be a testületekbe, ami jobb eredmény az előző választáshoz képest.

Az MKP és a Most-Híd közös polgármesterjelöltjeinek 30 felvidéki településen sikerült nyerniük.

Távozik posztjáról a szlovák parlament elnöke

A választásokat követően Pavol Paska, a szlovák törvényhozás elnöke bejelentette, hogy távozik posztjáról.

Személyét ellenzék pártok és a szlovák sajtó összefüggésbe hozta azzal az általuk gyanúsnak minősített nagy értékű beszerzési üggyel, amellyel kapcsolatban a múlt héten Robert Fico leváltotta egészségügyi miniszterét.