Nem utazgathatnak többé a dzsihádisták

Vágólapra másolva!
A dzsihádisták Irakba és Szíriába özönlésének megakadályozását célzó határozatot fogadott el szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amelyben a világ összes országát arra kötelezik, hogy akadályozza meg a külföldi harcosok toborzását és azt, hogy a konfliktuszónákba utazzanak.
Vágólapra másolva!

A Barack Obama amerikai elnök által vezetett ülésen egyhangúlag elfogadott, az Egyesült Államok által előterjesztett határozat egyebek mellett azt írja elő az ENSZ 193 tagállamának, hogy nyilvánítsák súlyos bűncselekménynek azt, ha valaki a fegyveres csoportokhoz való csatlakozás céljából külföldre utazik.

A határozat jogilag kötelező erővel bír, és elvben a BT a most hozott rendelkezések betartatásáról is gondoskodhat. Ugyanakkor egyes bírálatok szerint a határozat szövege nem elég pontos, és ártatlan emberek megfigyelését is lehetővé teszi.