Újabb Ebola-megbetegedések Nigériában

Vágólapra másolva!
Hét újabb Ebola-gyanús beteget kezelnek.
Vágólapra másolva!

Hét újabb Ebola-gyanús beteget kezelnek Nigériában a helyi hatóságok keddi közlése szerint, miközben szakértők szkeptikusak azt illetően, hogy valóban gyógyítja-e a kórt az egyik megfertőződött amerikai segélymunkás sikeres kezelése során használt szérum.

Nigériában - amely 160 milliós lakosságával Afrika legnépesebb országa - másfél hete ütötte fel a fejét a kór. A 21 milliós Lagosba egy libériai beutazó hozta be az Ebolát, keddre pedig újabb hét olyan embert kellett karanténba helyezni Ebola-gyanús tűnetekkel, akik érintkeztek az illetővel. Korábban egyébként azt állították a helyi hatóságok, hogy a libériai férfi összeesett a reptéren, és rögtön karanténba helyezték. Most kiderült, hogy valójában csak 24 órával megérkezése után különítették el a kórházban. Összesen hetven emberrel találkozott, őket megfigyelés alatt tartják. Eddig egy ember kapta el bizonyítottan a kórt közülük, a libériai férfit kezelő egyik orvos.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a február óta tartó járvány során 1603-an fertőződtek meg a vírussal négy Nyugat-Afrikai országban, Guineában, Libériában, Sierra Leonében és Nigériában. A járvány eddig 887 halálos áldozatot követelt. A vírus terjedése miatt a British Airways brit légitársaság kedden bejelentette, hogy törli libériai és Sierra Leone-i járatait. Korábban már több légitársaság felfüggesztette egyes járatait.