Ötszáz gyerek halt meg a gázai harcokban

Vágólapra másolva!
A sokkoló adatot az UNICEF hozta nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi szervezet által kiadott sajtóközlemény szerint eddig összesen 481 gyerek halt meg a gázai harcok következtében. A palesztin egészségügyi minisztérium viszont arról tájékoztatott, hogy legalább 577 fiatalkorú vesztette életét a július 8-án kezdődött izraeli hadműveletben.

"Az UNICEF ismét a civilek, különösképpen a gyermekek védelmére szólítja fel a feleket, ahogyan azt a nemzetközi jog is megköveteli" - írta a szervezet közleményében. Az ENSZ-ügynökség egyúttal tűzszünetet sürgetett Izrael és a Hamász között, hogy ezáltal a humanitárius szervezetek kiterjeszthessék tevékenységüket a Gázai övezetben.

Egymást vádolják

Izrael azzal vádolja a Gázai övezetet irányító Hamász radikális szervezetet, hogy a palesztin lakosságot élő pajzsként használja, a rakétakilövő állásokat templomok, mecsetek és iskolák udvarán állítja fel, a műveleti központokat pedig ezekben az épületekben rendezi be. A palesztin egészségügyi tárca eközben arról számolt be, hogy az izraeli légitámadásokban hétfőn kilenc ember életét vesztette, tízen pedig megsebesültek. Hárman akkor haltak meg, amikor egy légicsapás találta el az autójukat Gázavárosban.

Az izraeli hadsereg szóvivője elmondta, hogy a légierő éjfél óta több mint hatvan célpontot bombázott az övezetben. A tájékoztatás szerint a Hamász fegyveresei ugyanebben az időszakban több mint száz rakétát lőttek ki Izraelre.