Felkötötte magát a világhírű őssejtkutató

Vágólapra másolva!
Yoshiki Sasai egész pályafutása során csak egyszer tévedett, de az végzetesnek bizonyult.
Vágólapra másolva!

A tudós hónapok óta vívta elkeseredett harcát a tudományos világgal, miután két legutóbbi publikációja is heves viták kereszttüzébe került. Az 52 éves kutatónak és munkatársának vissza is kellett vonnia a Nature magazinban ez év elején megjelent munkák tudományos megállapításait, miután kiderült a tudományos áttörésnek hitt eredmények nem voltak helytállóak. Az őssejtbiológus később bocsánatot kért és beismerte, hogy a tanulmány több hibát is tartalmazott.

Sasai, aki a Riken Biológiai Kutatóközpont helyettes vezetőjeként dolgozott, valójában soha nem tudta feldolgozni, hogy szakmai hibák sorozatával vádolták. Az intézet vezetője, Ryoji Novori a haláleset után azt mondta, hogy kollégája öngyilkosságával „egy pótolhatatlan tudóst veszített el a világ”. A világ egyik legnevesebb őssejtkutatója búcsúlevelet hagyott az öngyilkosság helyszínén, de ennek tartalmát nem hozták nyilvánosságra.