Elvitte a piknikezőket a gáton leengedett víz Törökországban

Vágólapra másolva!
Hirtelen nyitották ki a Botan folyó gátját, öt ember megfulladt, egy eltűnt.
Vágólapra másolva!

Öt ember megfulladt, egy pedig eltűnt a Törökország délkeleti részén fekvő Siirt tartományban, amikor váratlanul megnyitották a Botan folyón fekvő egyik gátat - közölte hétfőn egy helyi lap.

Vasárnap délután sokan piknikeztek a Törökország délkeleti részében található folyó medrében, de ekkor hirtelen megnyitották a zsilipeket. A bezúduló víz azonnal elárasztotta a medret, többeknek nem sikerült kimenekülnie.

A tartomány kormányzója megerősítette a balesetről szóló híreket, és arról számolt be, hogy öt holttestet már megtaláltak, egy embert azonban még eltűntként tartanak nyilván.

A gátat üzemeltető vállalat vasárnapi közleményében elhárította a felelősséget, mondván, hogy ők előre figyelmeztettek a zsilipek megnyitására. Hasonló baleset történt már 2011-ben is, akkor hárman fulladtak meg a gát hirtelen megnyitása után.