Az IMF 1,39 milliárd dollárt utalt át Ukrajnának

Vágólapra másolva!
Hatékonyabb szankciókat szorgalmaztak Oroszországgal szemben az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei, akik a pénteken Milánóban rendezett informális találkozójukon felelősségteljes magatartásra intették Moszkvát. Az IMF végrehajtó tanácsa engedélyezte 1,39 milliárd dollár kifizetését Ukrajnának.
Vágólapra másolva!

Az ukrán határ megsértése arra enged következtetni, hogy a helyzet egyre ellenőrizhetetlenebbé válik – hangsúlyozta a találkozó kezdetén Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter. Úgy fogalmazott, hogy a kelet-ukrajnai válság immár „új dimenziót” öltött, és meg kell akadályozni a közvetlen katonai konfrontáció elmérgesedését az orosz és az ukrán erők között.

Steinmeier felszólította az orosz vezetést, hogy „hallgasson a józanészre”, „nyílt kártyákkal játsszon”, és politikai rendezésről kezdjen tárgyalásokat Kijevvel, amíg nem késő.

Kudarcot vallott az EU

Didier Reynders, a belga külügyek irányítója is úgy vélekedett, hogy a szankciók bevezetésével csak kudarcot vallott az európai integrációs szervezet. A litván Linas Antanas Linkevicius szerint az EU-nak anyagi és pénzügyi támogatást kell adnia Kijev számára, s ennek „katonai eszközöket” is magában kell foglalnia.

A dán külügyminiszter más kollégáihoz hasonlóan ugyancsak azt vallotta, hogy az EU-nak szolidárisnak kell lennie Ukrajnával, hosszú távon pedig csökkentenie kell energiafüggését Oroszországtól.

A találkozó - amelyen részt vett Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter is – arra volt hivatott, hogy javaslataival előkészítse az állam- és kormányfők szombati brüsszeli ülését.

Az IMF 1,39 milliárd dollárt utalt át Ukrajnának

Az IMF végrehajtó tanácsa engedélyezte 1,39 milliárd dollár kifizetését Ukrajnának, miután lezárta az április végén odaítélt támogatási csomag feltételei teljesítésének első ellenőrzését – közölte pénteken az IMF.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén április 30-án hagyta jóvá a két évre szóló, 17 milliárd dolláros ukrán segélyprogramot.

A segélyprogram célja, hogy segítse a válságban lévő ország pénzügyi stabilizálását, és megteremtse a tartós gazdasági növekedése alapjait. A 17 milliárdos támogatási keretből 3,2 milliárdot akkor át is utaltak Ukrajnának.