A második Ebola-gyógyszer is megkapta az engedélyt

Vágólapra másolva!
Az amerikai gyógyszer- és élelmiszerellenőrző hatóság zöld utat adott ahhoz, hogy Afrikában tesztelhessenek embereken egy újabb, kísérleti Ebola-gyógyszert.
Vágólapra másolva!

A szert a brit columbiai Tekmira Pharmaceuticals fejlesztette ki, és már megkezdték a tesztelését embereken – igaz, kizárólag egészséges önkénteseken. Az amerikai gyógyszer- és élelmiszerellenőrző hatóság (FDA) azonban a múlt hónapban leállította a kísérletet, mert az mellékhatásokkal járt – számolt be a The New York Times.

Az FDA változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy a TKM-Ebolának nevezett szert nem szabad egészséges önkénteseknek adni, de abba beleegyezett, hogy kipróbálhassák fertőzötteken – közölte a Tekmira.

A hadsereg is benne van

Mark Murray, a cég vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a szert az amerikai védelmi minisztériummal kötött 140 millió dolláros szerződés keretében fejlesztették ki.

A gyógyszer kikapcsolja az Ebola-vírusnak azokat a génjeit, amelyek az úgynevezett RNS-interferenciáért felelősek. Az RNS-interferencia olyan molekuláris mechanizmus, amelyben rövid, duplaszálú RNS-molekulák specifikusan elnyomják a gének kifejeződésében kulcsszerepet játszó hírvivő RNS-ek működését.

Mindkettőből kevés van raktáron

Eddig elsősorban egy másik szer szerepelt a hírekben, amellyel a két fertőzött amerikait kezelték. A ZMapp az eddig jelek szerint javított az állapotukon. A gyártó Mapp Biopharmaceutical az amerikai hatóságokkal együtt azon dolgozik, hogy biztosíthassanak ebből a szerből a járvány sújtotta Kelet-Afrikának.

Ám a MZapp-ból és a TKM-Ebolából is csupán kevés adag áll rendelkezésre. Nem csak a mennyiség a gond, ezen kívül még komoly adminisztrációs és szabályozási akadályokat is le kell győzni, mielőtt a szereket használhatják gyógyításra Afrikában.