Elfogták a palesztin tinédzser gyilkosait

Vágólapra másolva!
Nacionalista indítékból kellett meghalnia a tizenhat éves fiúnak. Simon Peresz, izraeli államfő azt ígéri, nem söprik a szőnyeg alá az esetet, a gyilkosokat megbüntetik.
Vágólapra másolva!

Az izraeli rendőrség elfogott hat zsidó szélsőségest, akiket egy palesztin tizenéves megölésével gyanúsítanak - közölte a Háárec című izraeli lap online kiadása vasárnap. A tizenhat éves Mohamed Abu Kádirt szerda hajnalban ölték meg, a nyomozás eddigi megállapításai szerint nacionalista indítékból. Az elkövetők személyazonosságát egyelőre nem lehet nyilvánosságra hozni Izraelben.

Egy ipari kamera tanúsága szerint két fiatal férfi közelítette meg és ültette az autóba a palesztin fiatalt, majd gyorsan elhajtottak a környékről. Az esetnek több szemtanúja is volt, akik egy darabig üldözték a kocsit, majd értesítették az elrabolt fiú édesapját. Egy óra elteltével a rendőrség a mobiltelefonja alapján találta meg az áldozatot.

A palesztinok szerint a június 12-én elrabolt és megölt három izraeli fiatal megbosszulására ölték meg a kelet-jeruzsálemi tizenévest néhány órával eltemetésük után. A palesztin áldozat édesanyja a gyilkosok megbüntetését kéri, s hogy házaikat rombolják le az izraeli hatóságok, ahogy azt a palesztin terroristák házaival teszik.

Nem söprik szőnyeg alá a nyomozás eredményeit, és példás szigorral megbüntetik a kedden brutális kegyetlenséggel megölt palesztin tizenéves gyilkosait - mondta Simon Peresz izraeli államfő. Peresz hangsúlyozta, hogy Izrael demokratikus állam, s kinyomozzák a nacionalista indíttatásból megölt palesztin fiú gyilkosait. „Mohamed Abu Kádirt rettenetes módon ölték meg.A rendőrség szigorúan kivizsgálja az ügyet, és biztos vagyok benne, hogy eredményre jutnak. Nem fogják eltüntetni a gyilkosok nyomait, és nem söpörjük szőnyeg alá az ügyet” - mondta az izraeli államfő. „Izraelben nincs különbség vér és vér között, kapcsolatban vagyok a belbiztonsági miniszterrel és a rendőrség főnökével, s tudom, hogy a kormány is hasonlóképpen vélekedik” - mondta Peresz még a gyanúsítottak elfogásának nyilvánosságra hozatala előtt.