Újabb 13 oroszt tett tiltólistára az EU

Vágólapra másolva!
Ezzel már több mint 60 ember ellen vezettek be szankciókat Ukrajna miatt.
Vágólapra másolva!

Újabb célzott szankciók bevezetéséről határoztak orosz tisztségviselőkkel szemben az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn – közölte az Európai Unió Tanácsa. A szankcióval sújtottak listája a nap folyamán később jelenik meg az Európai Unió hivatalos közlönyében, és a döntés csak akkor válik hatályossá is, ezért a neveket mindaddig nem hozzák nyilvánosságra. A külügyminiszterek 13 újabb személy ellen rendeltek el vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat, emellett pedig két krími "entitás", vélhetően vállalat is felkerül az uniós feketelistára.

Ezzel hatvan fölé emelkedik azok száma, akik ellen az Európai Unió büntetőintézkedést rendelt el Ukrajna szuverenitásának, területi egységének megsértése, veszélyeztetése miatt. Délután kiadott közleményében a tanács ismertette, hogyan bővítették a külügyminiszterek a szankciók jogalapját. A közlemény kifejti, hogy a jövőben olyan személyeket is szankciókkal lehet sújtani, akik összefüggésbe hozhatók olyan intézkedésekkel, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna stabilitását vagy biztonságát, vagy akadályozzák a nemzetközi szervezetek tevékenységét Ukrajnában.

Az ilyen emberekhez köthető jogi személyekkel szemben is elrendelhető büntetőintézkedés – derül ki a közleményből. Azok a krími "entitások", jogi személyek is sújthatók szankciókkal, amelyeket az ukrán törvényekkel ellentétesen sajátítottak ki vagy koboztak el, és azok is, amelyek ennek haszonélvezői voltak.