Állandó csapatokat küldene a NATO Kelet-Európába

Vágólapra másolva!
Tartósan NATO-csapatokat kellene állomásoztatni egyes kelet-európai államokban. Erről Philip Breedlove tábornok, a NATO főparancsnoka beszélt Kanadában. Felülvizsgálná a szövetségnek a hidegháború végét követően hozott döntéseit is.
Vágólapra másolva!

A NATO-nak meg kell fontolnia azt a lehetőséget, hogy tartósan csapatokat állomásoztasson egyes kelet-európai országokban – mondta kedden Philip Breedlove, az amerikai légierő tábornoka, a szövetség katonai főparancsnoka. A tábornok Kanadában egy sajtótájékoztatóján beszélt erről. Azt mondta, a NATO-nak meg kell vizsgálnia, mennyire áll készen arra, hogy válaszoljon az új politikai helyzetre és azokra a kihívásokra, amelyek a Krímben és Kelet-Ukrajnában keletkeztek Oroszország fellépése nyomán. A válaszadási képességek keretében át kell tekinteni azt is, hogyan kell elhelyezni a jövőben a NATO erőit.

A tábornok szerint a felvetést a tagországok vezető tisztségviselőivel is ismertetik majd. A NATO tagjainak állam- és kormányfői szeptemberben csúcsértekezleten találkoznak Walesben, de ezt megelőzően már a védelmi és külügyminiszterek is eszmét cserélnek arról, hogy megfelelő-e a NATO jelenléte Európában. Breedlove szerint felül kell vizsgálni azokat a döntéseket, amelyeket a hidegháború befejeződése után hoztak.

Breedlove arra is kitért, hogy az ukrán válság kezdete óta tett NATO-intézkedések védelmi jellegűek, céljuk, hogy támogassák a szövetség kelet-európai tagjait. A NATO nem kívánja provokálni Oroszországot – mondta.

Philip Breedlove előző nap egy katonai témájú konferencián arról beszélt, hogy meglátása szerint az orosz erők nem fognak bevonulni Kelet-Ukrajnába.

A NATO az ukrán határ menti orosz csapaterősítést követően megerősítette jelenlétét a balti országokban, Lengyelországban és Romániában, de ezek az intézkedések a tervek szerint csak év végéig maradnak érvényben.