Totálkárosra törték a szerb elnök autóját

Vágólapra másolva!
A márkaszervizben. Gumicsere után.
Vágólapra másolva!

A belgrádi Mercedes szervizben totálkárosra törték Tomislav Nikolic szerb elnök szolgálati autóját – írja a B92. A páncélozott Mercedes GL 500 Brabus az abu-dzabi sejk ajándéka volt, értéke állítólag 1 millió euró. Az autó gumicserén volt, és utána az egyik alkalmazott elvitte az autót, közölte a szerb belügyminisztérium. A rendőrség feltételezi, hogy a nagy sebesség miatt elveszítette az uralmát a jármű fölött. A terepjáró eleje összetört, a helyszíni szemle után visszaszállították a szervizbe.

Az államfő testőrsége egyelőre nem adott magyarázatot arra, miként fordulhatott elő, hogy valaki a szervizből próbakörre vigye a védett személy autóját. A Mercedes belgrádi képviselete sem kommentálta az esetet.

Szerbiában volt már botrány abból, hogy a műhelyek dolgozói furcsa próbakörökre vitték az autókat: a beépített kamera felvételéből derült ki, hogy egy Opel Corsa OPC-t a szerelő 200 km/h sebességgel tesztelt.