Ismét halálra ítélték a buszon gyilkoló indiaiakat

Vágólapra másolva!
Helybenhagyta csütörtökön Újdelhi egyik fellebbviteli bírósága, hogy halálbüntetéssel sújtsák azt a négy férfit, aki 2012 decemberében csoportosan megerőszakolt és megölt egy egyetemista lányt.
Vágólapra másolva!

Egy indiai különbíróság szeptemberben ítélte halálra az elkövetőket, akik a döntés ellen fellebbezést nyújtottak be.

Az ügyben az említett négy elítélten kívül még további két férfi ült a vádlottak padján: egyikük a börtönben felakasztotta magát, míg a másikra – aki a bűncselekmény idején fiatalkorú volt – tavaly augusztusban három év javítóintézetben letöltendő büntetést szabtak ki.

A hatfős csoport 2012 decemberében az indiai fővárosban egy autóbuszban erőszakolta meg a 23 éves diáklányt. Egy vasrúddal úgy bántalmazták, hogy az áldozat később belehalt sebesüléseibe. A lánnyal volt a barátja is, akit megkötöztek és megvertek. Később mindkettejüket ruhátlanul kidobták az útra.

Az eset hatalmas felháborodást váltott ki egész Indiában, ennek nyomán a szövetségi kormány a hasonló bűncselekmények szigorúbb büntetéséről határozott.

A vádlottak egyik ügyvédje csütörtökön közölte: a legfelsőbb bíróságon megfellebbezik a halálbüntetést megerősítő döntést.