85 halottja van Aszad hordóbombáinak Aleppóban

Vágólapra másolva!
A várost szinte naponta támadják a kormányerők.
Vágólapra másolva!

Legalább 85 halálos áldozata van a szíriai kormányhadsereg bombázásának Aleppóban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szervezet. Az OSDH által vasárnap közölt legfrissebb összesítés szerint a 65 civil halott között tizenhárom gyerek és öt nő is van. Az első hírek még 13 ember haláláról szóltak.

A hadsereg helikopterei hordóbombákkal támadták Aleppót. A robbanószerrel megtöltött tartályok felrobbantottak egy üzemanyag-szállító teherautót, emiatt kigyulladt több személygépkocsi, köztük egy olyan, amelyben egy nyolctagú család menekült éppen a légitámadás elől.

A hordóbombázást elítélte a nemzetközi közösség. Tavaly decemberben az ENSZ Biztonsági Tanácsa felháborodását fejezte ki emiatt, ennek ellenére a kormányerők nem hagyták abba ezeket a légicsapásokat, Aleppóban azok szinte mindennaposak.

Kövessen minket a Facebookon is!