Megtalálták a romániai légi baleset túlélőit

Vágólapra másolva!
A repülőgép négy orvossal, egy asszisztenssel és két pilótával a fedélzetén hétfőn délután hajtott végre kényszerleszállást. Az összes utas életben van, de ketten súlyosan megsérültek.
Vágólapra másolva!

Több mint öt órával az erdélyi légi baleset után a mentők megtalálták a kisrepülő roncsait és a baleset hét sebesültjét. A roncsokat egy erdész látta meg a Fehér megyei Horea község körzetében. Az összes utas túlélte a balesetet, de ketten súlyos állapotban vannak.

A Britten Norman 2 típusú repülőgép négy orvossal, egy asszisztenssel és két pilótával a fedélzetén hétfőn délután hajtott végre kényszerleszállást Kolozs és Fehér megye határvidékén. Az utasok egyike azt közölte telefonon, hogy lezuhant a gépük. A helikopteres mentést lehetetlenné tette a térséget megszálló sűrű köd. Közben besötétedett, és a fagypont körüli hőmérsékletben a sérülteket a kihűlés veszélyeztette. A keresésbe a hegyi mentők, a csendőrségi és katasztrófavédelmi alakulatok mellett önkéntesek százai is bekapcsolódtak.

A repülőgép utasai azért tartottak Bukarestből Nagyváradra, hogy egy klinikai halál állapotában tartott páciensnek a szerveit kivegyék, és szervátültetésekre készítsék elő.