Megszelídült a világ egyik legelszigeteltebb népcsoportja

Vágólapra másolva!
Tíz éve még íjakkal támadtak az idegenekre a kőkorszaki körülmények között élő dzsaravák, mára azonban turisztikai látványosság lettek, és már alkohollal itatják őket.
Vágólapra másolva!

Tíz évvel ezelőtt még a világ egyik legizoláltabb népcsoportja volt az Indiához tartozó Andamán- és Nikobár-szigeteken élő dzsarava (jarawa) törzs. Kőkorszaki körülmények között éltek, vadászó-gyűjtögető életformát folytattak, még a mezőgazdaságot sem ismerték. Rendkívül ellenségesen viszonyultak az idegenekhez, többször előfordult, hogy nyilaikkal támadtak a szomszédos településekre.

Az elmúlt időszakban azonban jelentősen fellendült a turizmus a dzsaravák lakóhelye közelében, és évezredek változatlansága után nagymértékben megváltozott az őslakosok életformája az al-Dzsazíra riportja szerint. A párszáz fős népcsoport már nem ellenséges az idegenekkel, többen megtanultak hindiül, és már inkább turistalátványosságnak számítanak, évente több ezren látogatnak el hozzájuk.

Az évezredeken keresztül magát halászatból és vadászatból fenntartó törzs tagjai már gyakran a turistáktól kéregetnek élelmet, dohányt, és az egyik helyi emberjogi aktivista szerint már alkoholt is hoznak nekik ajándékba. Az al-Dzsazíra szerint a dzsaravák lakóhelyénél építettek egy kétsávos főutat, amelynek nagy szerepe van a korábbi életmódjuk feladásában. A nyitásuk negatív következményekkel is járt, például a törzs több tagja is kanyarós vagy maláriás lett, amelyek addig teljesen ismeretlenek voltak számukra.

Az indiai legfelsőbb bíróság úgy reagált a helyzetre, hogy megtiltotta, hogy a dzsaravák lakóhelyének öt kilométeres körzetében bármilyen turisztikai vállalkozás működjön. Az al-Dzsavírának nyilatkozó környezetvédők szerint azonban későn lépett a bíróság, a dzsarava fiatalok nagy része már nem akar visszatérni a vadászó-gyűjtögető életmódhoz.