Vágólapra másolva!
Kavarodást okozott a brémai reptér menetrendjében, ezért akár börtön is járhat az ufónak.
Vágólapra másolva!

Az ismeretlen mozgó tárgyat hétfőn este észlelték a nemzetközi repülőtér irányító központjának radarján, és két rendőr is látott az égen egy mozgó fényes pontot. A tárgy időnként megjelent a radarképernyőn, majd hamar nyoma veszett, és három óra után tűnt el végleg.

A jelenség felderítésére elindult egy rendőrségi helikopter, de a küldetés eredménytelen volt, semmi rendkívülit nem tapasztaltak a térségben.

Képünk illusztráció Forrás: AFP

Az eset miatt egy induló járatot töröltek, egy érkező járatot pedig átirányítottak Hannoverbe. Egy érkező gépnek rövid ideig köröznie kellett a repülőtérnél leszállás előtt.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást, és szemtanúkat keres. A légi közlekedés veszélyeztetése bűncselekmény, pénzbírsággal vagy akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – emelte ki a brémai rendőrség szóvivője.