Ferenc pápa melegekről, válásról kérdez ki minden papot

Vágólapra másolva!
Mit tesz egy pap, ha érzékeny témával találkozik, például, amikor egy meleg pár a gyermekét katolikus nevelésben akarja részesíteni? Ferenc pápa egy világszerte szétküldött kérdőívvel próbálja meg mindezt kideríteni, az eredményeket egy év múlva épp Erdő Péter vezetésével beszélik majd át.
Vágólapra másolva!

Érzékeny témákról is kérdezi a Vatikán az egyházközségeket abban a kérdőívben, amivel a pápa egy jövő évi katolikus találkozóra akar felkészülni, írja a Guardian. Eszerint a világméretű kutatásban egyebek mellett arra is válaszolniuk kell a papoknak, hogy hogyan kezelik a válás, melegházasság, melegek által nevelt gyerekek ügyét. Az akcióról az amerikai National Catholic Reporter számolt be, maga a dokumentum angolul itt olvasható.

A kérdőív felvezetése szerint több olyan kihívás is éri az egyházat, melyek "néhány évvel ezelőttig ismeretlenek voltak", például az egyszülős családok, a poligámia, a vegyesházasság, és a "feminizmus egyházzal ellenséges formái".

A kérdések között van például, hogy hogyan reagál egy pap, ha melegek egyházi nevelést akarnak a gyereknek, vagy hogy Isten kegyelme hogyan érinti a különélő, elvált, vagy újraházasodott párokat, illetve a házasságon kívül, élettársi közösségben élőket. Érdeklődik emellett a Vatikán a születésszabályozással kapcsolatos helyi felfogásokról is.

A kérdőívet október közepén küldték szét minden ország püspöki konferenciájának, és a Vatikáni koordinátor, Lorenzo Baldisseri érsek azt kérte, hogy "osszák meg azonnal a lehető legszélesebb körben az egyházközségekkel, hogy a helyi forrásoktól is kapjunk információkat".

A kérdőív a Guardian értékelése szerint tükrözi a pápa szándékát, hogy elmozduljon a Vatikán-központú megközelítéstől afelé, hogy a helyi egyházi vezetőket jobban bevonják a döntéshozatalba.

Az ügynek magyar vonatkozása is van: a kérdőívvel a Vatikán arra a 2014. októberi püspöki szinódusra készül fel, amelynek főrelátora Erdő Péter lesz.