Így néz ki a kínai atom-tengeralattjáró

Kínai atom tengerealattjáró
Vágólapra másolva!
A szakértők szerint Kína még mindig lemaradásban van Amerikához és Oroszországhoz képest, ezt próbálták meg cáfolni a hadászati bemutatóval.
Vágólapra másolva!

Kína – eddig példátlan módon – az állami médiában bemutatta atom-tengeralattjáróit, és flottája biztonságáról, technológiai képességeiről, a kapcsolódó kiképzésekről közöltetett írásos, fényképes és mozgóképes beszámolókat.

Az információk hirtelen megjelenésének oka, hogy kínai újságíróknak nyílt napot tartottak, s így a televízióban is bemutatták a szárazföldi célpontok ellen bevethető ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjárókat és a csapásmérő tengeralattjárókat.

A kínai atom-tengeralattjáróról most közzétett kép még szeptemberben készült Forrás: AFP

A kínai központi televízióban szakértők és aktív parancsnokok arról igyekeztek meggyőzni a nézőket, hogy Kína jelentős technológiai előrehaladást ért el ezen a területen, növelte a harcképességét. Az atomtengeralattjáró-egységek kulcsfontosságú erőt képeznek az ország védelmében – hangoztatták.

Jin Csuo dandártábornok, katonai szakértő azt emelte ki, hogy Kína vállalta, hogy nem vet be elsőként nukleáris fegyvert, ezért hatékony eszközökre van szükség az országot atomfegyverrel fenyegetők elrettentéséhez.

A Global Times című lap szakértői úgy fogalmaztak, hogy a lépés üzenet azokra a provokációkra, amelyek célja a jelen geopolitikai helyzet megváltoztatása. Az egyik bázis parancsnoka azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedekben a tengeralattjárókkal több millió tengeri mérföldet tettek meg baleset nélkül, és mélységi rekordot is felállítottak. Mások elismerték, hogy Kína továbbra is lemaradásban van az amerikai és az orosz tengeralattjárókhoz viszonyítva. Elsősorban a zajkibocsátásukat, valamint a felszerelhető rakéták számát tekintve.