Október végéig átvizsgálják a szíriai vegyifegyver-üzemeket

Vágólapra másolva!
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet november közepéig dönt a fegyverek megsemmisítésének menetrendjéről.
Vágólapra másolva!

"A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) megerősíti, hogy a Szíriai Arab Köztársaság október 24-én, csütörtökön átadta neki a vegyi fegyvereire vonatkozó program első hivatalos nyilatkozatát" - olvasható a szervezet közleményében, amelyben az OPCW hangsúlyozza, hogy a program alapján "összeállíthatók a Szíria által bejelentett vegyi fegyverek szisztematikus, teljes és ellenőrzött megsemmisítésére, valamint a vegyi fegyvereket gyártó és összeszerelő létesítmények felszámolására vonatkozó tervek".

"Az általános tervet az OPCW végrehajtó tanácsa fogja megvizsgálni, amely az ENSZ vonatkozó határozata értelmében felelős a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének ellenőrzéséért. Ha megfelelőnek találja, akkor november 15-ig előírja a vegyi fegyverek megsemmisítése menetrendjében a különböző határidőket" - utal az OPCW a 2118-as számú biztonsági tanácsi határozatra, amely 2104 közepéig ad határidőt a feladat elvégzésére.

Damaszkusz a terv benyújtása előtt átadott az OPCW-nek egy listát azokról a helyekről, ahol vegyi fegyvereit őrzi, illetve előállította. Ezt a listát éppen most ellenőrzik az OPCW és az ENSZ közös missziójának szakemberei.

Az ENSZ és az OPCW szerdán jelentette be, hogy ellenőrei 19-et már meglátogattak a damaszkuszi kormány által bejelentett 23 vegyifegyver-üzem és -tároló közül. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pedig közölte: a közös misszió vezetője, Sigrid Kaag arról tájékoztatta, hogy olajozottan halad a munka, és az ellenőrök igyekeznek október végéig mind a 23 bejelentett létesítményt megvizsgálni.