Vágólapra másolva!
A Calafatot Vidinnel összekötő, nemrég átadott román-bolgár Duna-híd 282 millió euróból épült, de most darabjaira hullhat.
Vágólapra másolva!

Darabjaira hullhat a Romániát Bulgáriával összekötő vadonatúj Duna-híd - állítja a bolgár közlekedési minisztérium, amely azt követően kezdett vizsgálódni, hogy pár napja hatalmas kátyú jelent meg a Vidin felé vezető oldalon - írja a Napi Gazdaság.

A bolgár közlekedési minisztert szerint a burkolaton megjelent repedéseken a víz beszivárog a híd belsejébe, ami fagy esetén súlyos szerkezeti károkat okozhat. Danail Papazov kijelentette: a probléma nagyobb, mint az aszfalton keletkezett lyuk, a szakemberek összesen húsz súlyos hibát fedeztek fel a forgalomnak júniusban átadott szerkezeten.

Darabjaira hullhat a Romániát Bulgáriával összekötő vadonatúj Duna-híd Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kivitelező spanyol FCC vállalat munkáját helyi és nemzetközi szakbizottság is tanúsította, a szerződésben pedig nem található garanciára vonatkozó klauzula - mondta Papazov.

A IV. páneurópai folyosó részeként a Calafatot Vidinnel összekötő híd 282 millió euróból épült, amelyből 106 milliót az EU állt. Az 1,8 kilométer hosszú, kétszer két sávos, vasúti, gyalogos és biciklis közlekedést is lehetővé tévő híd építését a kilencvenes években kezdték, a munkálatokat azonban több alkalommal is felfüggesztették.