Berlin berendelte az amerikai nagykövetet

Vágólapra másolva!
Németország rosszul fogadta, hogy az Egyesült Államok állítólag lehallgatta Angela Merkel mobiltelefonját.
Vágólapra másolva!

A német külügyminiszter csütörtökön berendelte hivatalába az Egyesült Államok berlini nagykövetét Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának feltételezett amerikai megfigyelésével kapcsolatban. Guido Westerwelle csütörtök délután személyesen találkozik majd az amerikai nagykövettel, és "nyomatékosan tudomására hozza a kormány álláspontját" a német hatóságok által feltételezett megfigyeléssel kapcsolatban - közölte a tárca szóvivője.

Angela Merkel kancellár kedden felhívta Barack Obama amerikai elnököt, és elmondta, hogy megrendítené a két ország baráti kapcsolatát, ha beigazolódna a feltételezés. A Fehér Ház szerint az amerikai elnök azt mondta Merkelnek, hogy nem kémkedtek utána.