Mégsem akasztják fel még egyszer

Vágólapra másolva!
Nem ismétlik meg az akasztását túlélő iráni férfi kivégzését, pedig az iráni hatalom újra a bitófára akarta küldeni a drogcsempészeten kapott középkorú férfit, a nemzetközi nyomás miatt azonban meghátráltak.
Vágólapra másolva!

Mégsem ismétlik meg az akasztását túlélő iráni férfi kivégzését - jelentette az iráni média az igazságügyi minisztériumra hivatkozva. Mosztafa Púr-Mohammadi igazságügyi miniszter azzal indokolta, hogy "az akasztását túlélő elítélt kivégzését nem ismétlik meg... Ha túlélte, nem lenne célszerű ismét felakasztani".

Valójában azonban inkább a nemzetközi nyomás miatt gondolta meg magát az iráni vezetés. A 37 éves férfit egy kilogrammnyi amfetaminszármazék birtoklásáért ítélték halálra. Október elején hajtották végre az ítéletet az észak-iráni Horászán tartományban. Az akasztás után 12 perccel halottnak nyilvánították, és testét továbbküldték az illetékes hatóságoknak a temetés előkészítésére. Másnap azonban a halottasház egy munkatársa arra lett figyelmes, hogy bepárásodott a műanyag zsák, amelybe a testet becsomagolták. Kiderült, hogy a férfi életben maradt, így azonnal kórházba vitték. A kivégzést az iráni jognak megfelelően teljes felépülése után akarták megismételni.

Emberi jogvédők azonban szót emeltek az akasztás után életben maradt elítélt ügyében, és arra kérték a hatóságokat, kegyelmezzenek meg neki. Jogászok és nemzetközi jogvédő szervezetek meg is kérdőjelezték a kivégzés megismétlésének jogszerűségét.

Iránban a gyilkosság, a nemi erőszak, a fegyveres rablás, a drogcsempészet és a házasságtörés elkövetőire szabható ki halálbüntetés. Az utóbbi években a perzsa állam mindig a legtöbb kivégzést végrehajtó országok közé tartozott. Az Amnesty International adatai szerint 2012-ben 314 embert végeztek ki, 2013 elejétől pedig legalább 508-at, de a tényleges szám ennél is magasabb lehet.