Alacsony IQ-ja menthet meg egy kétszeres gyilkost

Vágólapra másolva!
Az IQ-teszten elért alacsony eredménye miatt kerülte el eddig a kivégzést egy kétszeres gyilkosságért elítélt floridai férfi. Az amerikai legfelsőbb bíróság jövő júniusig dönt a kérdésben.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága helyi idő szerint hétfőn este úgy határozott, hogy helyt ad egy kétszeres gyilkosságért elítélt 68 éves férfi halálos ítéletével kapcsolatos fellebbezésnek.

Freddie Lee Hallt azt követően ítélték halálra, hogy 1978-ban Florida államban agyonlőtt egy seriffhelyettest, majd egy hét hónapos terhes nőt. A férfit azonban egy helyi bíróság 1992-ben szellemileg visszamaradottnak minősítette. Ez pedig a Legfelsőbb Bíróság egy 2002-es határozata miatt nem teszi lehetővé a kivégzést. A határozat ugyanakkor azt is kimondta: az adott szövetségi állam illetékes megállapítani, hogy valaki szellemileg visszamaradott-e.

A floridai hatóságok ezt követően IQ-tesztet végeztettek el a férfival. A teszt során Freddie Lee Hall 71-es pontszámot ért el, ami a helyi skála szerint a beszámíthatóság legalacsonyabb fokának felel meg. Floridában a hivatalos mérce szerint azok számítanak szellemileg visszamaradottnak, akiknek IQ-szintje 70 vagy annál alacsonyabb. Egy helyi bíróság ezt követően ítélkezett úgy, hogy Freddie Lee Hall mégis kivégezhető.

A kétszeres gyilkossággal vádolt férfi ügyvédei ennek nyomán a floridai szabályozást támadták meg, azzal érvelve, hogy az nem egyértelmű. Ezzel viszont a floridai államügyész szállt szembe.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága ezek után döntött úgy: megvizsgálja, hogy a floridai állami szabályozás törvényes-e. A bíróság a meghallgatások után várhatóan 2014 júniusáig dönt arról, hogy Freddie Lee Hall alacsony intelligenciaszintje miatt kivégezhető-e, vagy sem.