Elloptak egy turulszobrot Szabadkáról

Vágólapra másolva!
Elloptak egy bronz turulmadár szobrot Szabadkáról, amely az 1944-45-ös vérengzések magyar áldozatainak állított emléket. A magyar kormány mielőbbi intézkedést vár a szerb hatóságoktól.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnöki sajtóiroda közleménye szerint a kormány megdöbbenéssel értesült arról, hogy az 1944-45-ös vérengzések ártatlan magyar áldozatainak emléket állító Vergődő madár nevű szobrot ismeretlen tettesek ellopták Szabadkán, a Zentai úti temetőből.

"A turulmadarat ábrázoló bronz alkotás eltűnése a magyarság körében súlyos aggodalmat keltett, és a bűncselekmény a magyar és a szerb nép ígéretesen induló megbékélési folyamatában is súlyos megtorpanást okozhat" - áll a közleményben.

A kormány felszólította az illetékes szerb hatóságokat, hogy mielőbb kerítsék kézre és vonják felelősségre az elkövetőket, és tegyenek meg mindent a szobor helyreállítása érdekében. A szerb kormányt is felszólította, hogy szavatolja a magyar emlékművek, többek között a szabadkai és csúrogi biztonságát. Elvárja azt is - Ivica Dacic szerb miniszterelnök Áder János magyar köztársasági elnöknek tett ígérete alapján -, hogy a szerb kormány mielőbb alkossa meg a három magyar település, Csúrog, Mozsor, Zsablya lakosságának kollektív bűnösségét hatályon kívül helyező szerb kormányhatározatot.

Szabadkán november 2-án tartanak megemlékezéseket a magyar áldozatokért, a kormány elvárja, hogy a szerb kormány magas szinten képviseltesse magát az eseményen, olvasható a közleményben.