Nem szeretnek minket a románok

Vágólapra másolva!
Utolsók lettünk a románok szimpátialistáján, nálunk még az oroszokat is jobban kedvelik. 
Vágólapra másolva!

A románok más nációkhoz fűződő érzéseiről készített felmérést az INSCOP kutatóintézet az Adevãrul napilap számára - írja a Transindex.ro. A kutatásból az derül ki, hogy a románok 55 százalékának antipatikusak a magyarok, ezzel elnyertük a románok által legkevésbé kedvelt népcsoport címet. Második helyen az oroszok végeztek, őket a románok 45 százaléka nem szívleli.

A felmérésben jól teljesítettek a kínaiak (56 százalék szimpatizál velük), szomszédaink számára pedig kiugróan kedves náció az amerikai, az olasz, a spanyol, míg a legkedvesebb a brit. Utóbbiak mind 70 százalék felett kaptak. Az INSCOP szociológusai szerint a románok következetesek a három nyugati országgal kapcsolatos preferenciáikban - írta a portál.