Barrosót dühös tömeg fogadta Lampedusán

Vágólapra másolva!
Lampedusa lakóinak egy része dühösen fogadta a szigetre látogató politikusokat, akik azt nehezményezték, hogy Barrosóék nem hajlandók megnézni a háromszoros kapacitással működő menekülttábort.
Vágólapra másolva!

Dühös bekiabálásokkal fogadták szerdán José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét és Enrico Letta olasz kormányfőt a földközi-tengeri Lampedusán; a szigetlakók azzal vádolják az EU-t, hogy magára hagyta őket a menekültáradattal folytatott küzdelmében.

"Szégyelljétek magatokat", "Gyilkosok" - kiáltozta szigetlakók egy kisebb csoportja, mely a vendégek fogadására gyűlt össze a repülőtéren szűk egy héttel az afrikai menekülteket szállító embercsempész hajó katasztrófája után. A tiltakozás folytatódott, amikor a küldöttség belépett abba a hangárba, ahol az áldozatok koporsóit helyezték el.

Barrosót és Lettát több más magas rangú politikus kísérte, köztük Cecilia Malmström uniós belügyi biztos, valamint Angelino Alfano olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes.
A demonstrálók transzparenseiken azzal vádolták az EU-t, hogy magára hagyta Lampedusát a menekültáradattal folytatott küzdelmében.

A tiltakozók bírálták Barrosót és Malmströmöt amiatt is, hogy látogatásukon nem szerepel a menekülttábor megtekintése. A táborban 800 menekültet helyeztek el, noha legfeljebb 250 ember elszállásolására alkalmas.

Giusi Nicolini lampedusai polgármester úgy vélte, a befogadótábor megtekintése elengedhetetlen ahhoz, hogy az olasz és európai vezetők megfelelő képet kapjanak arról a tragédiáról, amely a szigeten zajlik. "Azt hiszem, hogy az olasz kormánynak bocsánatot kell kérnie a gyerekektől és a túlélőktől azért, ahogyan országunk kezeli őket. Csak ezt követően kérhetjük Európától, hogy vállalja saját felelősségét" - jelentette ki.

Helyi és olasz kormányzati források szerint biztonsági okokból lehetetlen lenne látogatást szervezni a túlzsúfolt menekülttáborba. A többnapos esőzések után a tábor sártengerré változott. A menekültek körében nagy a feszültség, követelik, hogy vigyék őket máshová.

A Fortresse Europe internetes oldal adatai szerint 1994 óta 6825-en lelték halálukat a Lampedusa körüli vizeken. Sorsukat általános közöny övezi, miközben csupán egyetlen évben, 2011-ben 2352-en fulladtak a tengerbe.