Magyar hajléktalanokért tüntető fiatalokat vittek el a kolozsvári csendőrök

Vágólapra másolva!
Hosszas szóváltás és némi dulakodás után három tüntetőt vittek el a csendőrök egy kolozsvári tüntetésről. Az utcán élőket kriminalizáló magyarországi törvénykezés ellen tucatnyi demonstráló jelent meg a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa előtt – írja az Új magyar szó online.
Vágólapra másolva!

A szervezők délután három órára hirdették meg az akciót, néhány perccel egész előtt azonban csak két-három fiatal álldogált a főkonzulátus kapuja előtt. Később is kevesen csatlakoztak, ki román, ki magyar nyelvű táblákkal érkezett, de volt, aki eleget tett a kétnyelvűségnek, így a bejárat előtt kifeszített szövegen románul is felírták: „A hajléktalanság kriminalizációja = a szegénység kriminalizációja".

A tüntetés meglehetősen vérszegénynek bizonyult mindaddig, amíg a csendőrség igazoltatni nem kezdett. Ekkor az egyik demonstráló fiatal megtagadta, hogy a kezéből kivegyék az eléjük tartott személyi igazolványát, egy másik pedig megtagadta az irata felmutatását, mert szerinte nem indokolták meg, hogy miért kíváncsiak a kilétére. A vita során többször is el akarták hurcolni az autóba, de leült a földre, két társával együtt, és a többi demonstráló sem engedett.

A csendőrök nehezményezték, hogy be nem jelentett tüntetésről volt szó, amire a fiatal azt válaszolta: ez kulturális megnyilvánulás, nincs szükség arra, hogy előre jelezzék a szándékukat. Az egyik csendőr végül így replikázott: a fiatalok nem EU-s szintű és nem romániai törvény ellen tiltakoznak, így aki ellenzi a jogszabályt, az utazzon át Magyarországra.

A fiatalt végül felemelték, és beültették a járműbe, két társa pedig saját kérésére csatlakozott hozzá. A demonstrálók „erőszak nélkül"-t skandáltak közben, a csendőrök távozása után még néhány percig álltak még a főkonzulátus előtt.