A floridai pedofil az egész családot bevonta volna

Vágólapra másolva!
Látszólag óvatos próbált lenni az a floridai pedofil, aki egy 14 éves lányt keresett magának. Hónapokig leveleztek, mire összehoztak egy találkozót, amelyen a férfi felesége és lánya is részt vett, de kiderült, hogy a 14 éves lány valójában egy rendőr.
Vágólapra másolva!

Pénteken letartóztattak egy floridai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy le akart feküdni egy 14 éves lánnyal. Sőt, a pedofil az aktusra vitte volna a feleségét és a saját lányát is - írta a Daily Mail. Valójában esélye sem volt megrontani a kiskorút, mert a fiatal lányként írogató másik fél valójában egy rendőr volt.

A Daytona Beach-i férfi hónapokig chatelt a rendőrrel, és a nemi szervéről is küldött neki képeket. Hétfőn a rendőrség részletesen bemutatta, hogy milyen üzeneteket küldött a hónapok során. Például ahogy arról írt, hogyan szeretné megkóstolni a lányt, szívesen látná meztelenül, és elmondta, milyen szexpózokat gyakorolna rajta.

A levelezésből az is kiderült, hogy igyekezett óvatos lenni. "Ha elkapnak veled, akkor letartóztatnak. Ha kiderül, hogy szeretők vagyunk, és kitalálják, hány éves vagy, nagy felháborodás lesz" - írta a pedofil a rendőrnek, akit lánynak hitt.

Az is kiderült, hogy csoportos szexre akarta volna rábírni. A pénteki találkozást egy boltnál szervezték meg, és odament a férfi felesége és a lánya is. A rendőrök őket is letartóztatták, és a kapitányságra menet a feleség elárulta, hogy nekik azért kellett volna találkozniuk a 14 éves lánnyal, hogy szexeljenek vele.