20 évre bezárják a volt görög védelmi minisztert

Vágólapra másolva!
Akisz Cohacopulosz volt görög védelmi miniszter 55 millió euró (16,5 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el korábban. Húsz évre ítélték, az ügyben 16 rokona is érintett volt.
Vágólapra másolva!

Bűnösnek mondta ki és húsz év börtönre ítélte a bíróság hétfőn Akisz Cohacopulosz volt görög védelmi minisztert pénzmosás és kenőpénz elfogadása miatt.

A 74 éves volt politikust, valamint 16 rokonát, illetve volt munkatársát katonai beszerzésekkel összefüggésben összesen 55 millió euró kenőpénz elfogadásában találták bűnösnek.

Az egykori befolyásos szocialista politikus 1996 és 2001 között állt a védelmi tárca élén. A vesztegetés német gyártmányú tengeralattjárók és orosz gyártmányú rakéták vásárlásakor történt. A volt miniszter az előző mintegy másfél évet letartóztatásban töltötte.

A korább hírek még arról szóltak, hogy az ítélet csak a következő napokban várható. A bíróság azonban rendkívül gyorsan ítélkezett, és a korábbi minisztert meglehetősen szigorú büntetéssel, 20 év börtönnel sújtotta.

A többi vádlott 6 és 16 év közötti börtönbüntetést kapott. Áprilisban egy másik perben nyolc év börtönbüntetést szabtak ki Cohacopuloszra adócsalás miatt. További büntetésként elkobozták Athén belvárosában álló házát és félmillió euró pénzbüntetésre ítélték. Cohacopulosz tagadta, hogy adócsalást követett volna el.