Kaliforniában már három szülőnk is lehetne

Vágólapra másolva!
A törvényt egy 2011-es ítélet miatt hozták, amely szerint a leszbikusok által nevelt gyerek apja nem számít szülőnek.
Vágólapra másolva!

Kaliforniában már kettőnél több szülője is lehet egy gyereknek, miután Jerry Brown kormányzó aláírta az erről szóló törvényt - írja a Gawker. A törvényt egy 2011-es bírósági döntés inspirálta. Egy leszbikus pár által nevelt gyerek egyik szülője súlyos betegség miatt kórházba került, a másik pedig börtönbe, a bíróság pedig azt mondta ki, hogy nevelőszülőkhöz kell kerülnie a gyereknek, mert a biológiai apja nem számít szülőnek.

A törvényt erősen ellenezték a hagyományos családok hívei, mivel szerintük a szülő megváltozott definíciója nehezíteni fogja a bírósági döntéseket.