Támogatja, de félti Obamát az amerikai sajtó

Vágólapra másolva!
Általában bölcs, de hazárdjátékos döntésnek tartják a vezető amerikai orgánumok azt, hogy Obama a kongresszustól kért engedélyt a szíriai beavatkozásra. 
Vágólapra másolva!

A liberális The New York Times vasárnap azt fejtegette: Obama azzal, hogy kongresszusi felhatalmazást kért a katonai fellépéshez, elnökségének egyik legveszélyesebb hazárdjátékába kezdett. Így ugyanis ő lehet "a modern idők első olyan elnöke, aki elveszít egy szavazást az erő alkalmazásáról", mint ahogy az a héten megtörtént David Cameron brit miniszterelnökkel a brit parlamentben.

A lap szerint az elnök gyakorlatilag kihívást intézett a törvényhozókhoz, hogy azok vagy álljanak ki mellette, vagy hagyják, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök megússza a gyerekek nem konvencionális eszközökkel való legyilkolását. Noha a kongresszus vezetői üdvözölték Obama elhatározását, a fordulat azoknak a képviselőházi republikánusoknak a politikai kegyelmére bízza az elnököt, akik minden adandó alkalommal szembeszálltak vele, és akik már kifejtették álláspontjukat, miszerint a szíriai polgárháború nem jelent fenyegetést az Egyesült Államokra nézve.

"Azzal, hogy állásfoglalásra kérte a honatyákat, Obama megpróbált kitörni az elmúlt hét elszigeteltségéből, amikor azzal kellett szembenéznie, hogy az ENSZ, a kongresszus, a közvélemény vagy a nemzetközi műveletek ügyében megbízható partner Nagy-Britannia támogatása nélkül kell döntenie" - mutatott rá a lap.

Katonai választ követelnek

A The Washington Post szerkesztőségi cikkben fejezte ki egyetértését azzal, hogy az Egyesült Államoknak katonai válasz kell adnia arra, hogy a szíriai vezetés augusztus 21-én a saját népét gázosította el, mint ahogyan azzal is, hogy Obama ehhez kongresszusi felhatalmazást kért. A lap ugyanakkor rámutatott, hogy ez utóbbi döntés nem kockázatmentes, mert a törvényhozás akár nemet is mondhat, mert mindkét pártban erős az izolacionizmusra való hajlam, és sok republikánus örül az alkalomnak, hogy beverheti az elnök orrát.

A centristának tekintett lap azonban reményét fejezte ki, hogy a kongresszus erős, kétpárti támogatásban részesíti Obamát, mert az Egyesült Államoknak komoly érdeke fűződik Aszad vereségéhez és egy olyan koalíció győzelméhez, amely elkötelezett a demokrácia és a pluralizmus iránt. Ezt a végkifejletet a The Washington Post szerint amerikai csapatok bevetése nélkül is elő lehet segíteni, és az augusztus 21-i atrocitásra adandó választ ennek a szélesebb célnak a szem előtt tartásával kell meghozni.

"Ha Obamának nem sikerül megszereznie a felhatalmazást, akkor ennek ellenére is megindul előre? Vagy megszegi ígéretét, hogy betartatja a vegyi fegyverek használatára vonatkozó vörös vonalat? (A "vörös vonal" kifejezés az amerikai politikai szóhasználatban képletesen az Egyesült államok tűréshatárát jelenti - A szerkesztő megjegyzése.) Obama elnöksége és az országnak az a képessége forog kockán, hogy fel tudjon lépni a világban" - hangzott az állásfoglalás.

Nem tűnik sürgősnek

Charles Krauthammer konzervatív kommentátor a Fox News televízióban úgy vélekedett, Barack Obama helyesen cselekedett, amikor a kongresszushoz fordult, ám nagyon meglepőnek nevezte, hogy az elnök kijelentette: egy nap, egy hét vagy akár egy hónap múlva is lesújthat. Ezzel azt adta értésre, hogy az ügy nem sürgős.

A publicista szerint az elnöknek az augusztus 21-i, de akár már a fél évvel ezelőtti vegyi támadás után is, azonnal össze kellett volna hívnia a törvényhozást, azzal három napon belül határozatot kellett volna elfogadtatnia és úgy a világ elé állni és bejelenteni, hogy mit szándékozik tenni. Nem pedig szivárogtatni és elhitetni a világgal, hogy cselekedni kell, aztán a kongresszushoz fordulni azzal, hogy "majd meglátjuk".

Krauthammer szerint a világ jobban tisztelné az elnököt, ha határozottan cselekedett volna, és ma nem tekintenének rá úgy Szíriából, Iránból vagy Moszkvából, mint aki bebokszolta magát egy sarokba és a kiutat keresgéli.

James Fallows liberális hírmagyarázó a The Atlantic magazin honlapján úgy vélekedett, hogy Obama "nagyon bölcsen" döntött. Egyfelől azért, mert nincs szükség a sietségre, mert Szíria ellen megtorló és nem megelőző csapás készül. Ezt megfontoltan kell előkészíteni és meglepetésszerűen kell végrehajtani. Másfelől azért, mert Obama azzal, hogy a kongresszushoz fordult, elismerte, hogy létezik egy "magasabb szintű bölcsesség" a maga, az ország és a világ számára, és megtalálta az utat a sarokból, amelyben önhibájából találta magát.