Kiszabadították az ingolstadti túszokat

Vágólapra másolva!
A koraesti órákban beavatkozott a rendőrség a bajor ingolstadti városházánál, és kiszabadították a maradék két foglyot. A helyszínen robbanásokat hallottak, a túszejtőt kórházba szállították. Angela Merkel az oda tervezett látogatását még délelőtt lemondta.
Vágólapra másolva!

Ma délelőtt egy 24 éves férfi egy maroklőfegyvernek látszó tárggyal három túszt ejtett a bajor Ingolstadt egyik önkormányzati épületében. Angela Merkel délután vett volna részt egy protokolláris eseményen Ingolstadt belvárosában, a túszdráma miatt viszont lemondta a szereplést, és később a várostól 60 kilométerre fekvő Regensburgban tartott kampányrendezvényét is.

A fegyveres férfi ellen 2012-ben rendőrségi elfogatóparancsot is kiadtak, valamint kitiltották Ingolstadt valamennyi önkormányzati intézményéből, mert állítólag zaklatta az egyik munkatársát (az alpolgármester titkárnőjét), akit ma túszul is ejtett.

A túszejtő délutánig nem támasztott követeléseket, majd elengedte az alpolgármestert. Ezután a helyszíni beszámolók szerint szendvicseket osztottak a kommandósoknak, amiből arra lehetett következtetni, hogy hosszú túszmentésre készülnek a hatóságok. Négy után azonban beavatkozott a rendőrség, és kiszabadította a még bennmaradt másik két túszt.

A hatóságok tájékoztatása szerint azért döntöttek a beavatkozás mellett, mert féltek attól, hogyha a támadó elengedi a másik túszt is, akkor kettesben marad a korábban zaklatott titkárnővel is.

Az akciót robbanásszerű zajok kísérték, a helyi média szerint négy lövést adtak le a kommandósok. A mentés során csak a túszejtő sérült meg, a karján és a lábán lőtték meg, majd kórházba szállították. Kiderült, hogy a maroklőfegyvernek látszó tárgy nem volt valódi pisztoly, csak azt imitálta. Ezen kívül még egy kést is találtak a támadónál.