Valószínűleg meghalt a Boko Haram vezetője

Vágólapra másolva!
Vélhetően életét vesztette Abubakar Sekau, a Boko Haram nevű nigériai iszlamista terrorhálózat vezetője - jelentette be hétfői közleményében a nigériai hadsereg.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a fegyveres erők egyelőre nem tudták biztosra mondani a legveszedelmesebbnek nyilvánított és Washington által nemzetközi körözés alatt álló terroristavezér halálát. Hírszerzői körökből értesültek arról, hogy Sekau a katonákkal lezajlott egyik fegyveres összecsapás során súlyosan megsérült.

Sekau június 30-án sebesülhetett meg, amikor a Boko Haram egyik táborán rajtaütöttek a hadsereg katonái az ország északkeleti részén. A katonai források szerint a terroristavezért ezután titokban Kamerunba szállították gyógykezelésre. Valószínűleg ott halt bele sérüléseibe, mégpedig július 25. és augusztus 3. között. A hadsereg szóvivője ugyanakkor az AFP francia hírügynökségnek jelezte: további információkra van szükség ahhoz, hogy megbizonyosodjanak Abubakar Sekau haláláról.

A Boko Haram és a belőle kivált csoportok Nigéria főleg muzulmánok lakta északi részén iszlám törvények szerint működő államot akarnak létrehozni. A nigériai hatóságok 2009-ben egyszer már úgy hitték, hogy leszámoltak az iszlamista szélsőségesekkel: intenzív harcok során 800 lázadóval végeztek, köztük a Boko Haram alapítójával, Mohamed Juszuffal is. A szervezet azonban újra felépült romjaiból, és minden korábbinál erősebben tért vissza, miután kapcsolatokat épített ki az al-Kaidához kötődő szaharai szélsőségesekkel. A lázadócsoport 2009 óta már több ezer ember haláláért tehető felelőssé.