Megnyílnak az amerikai nagykövetségek

Vágólapra másolva!
Jemenben még tart a terrorveszély, ott zárva marad a szanaai külképviselet.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok megnyitja vasárnap az egy hete terrorfenyegetés miatt bezárt 19 észak-afrikai és közel-keleti nagykövetségét, kivéve egyet, a szanaai diplomáciai képviseletet.

A jemeni fővárosban lévő amerikai nagykövetség zárva marad, mivel továbbra is vannak aggodalomra okot adó fenyegetések, amelyek arra utalnak, hogy az al-Kaida arab-félszigeti szárnya terrortámadásokra készül. Hasonló okok miatt zárva marad egyelőre a két napja bezárt lahori konzulátus is.

Az Egyesült Államok augusztus 2-án zárta be ideiglenesen elővigyázatosságból 19 közel-keleti és észak-afrikai nagykövetségét az al-Kaida terrorszervezet támadásaitól tartva. Néhány napra rá Washington a jemeni diplomáciai külképviseletét is bezárta. Sajtóértesülések szerint a nagykövetségek bezárását az indokolta, hogy elfogták Ajman az-Zavahri al-Kaida-vezér egy titkos üzenetváltását, amelyben nagy támadás végrehajtására utasítja helyettesét Jemenben. Az Egyesült Államok példáját Nagy-Britannia is követte, illetve más nyugat-európai országok is ugyanezt tették.

A pakisztáni Lahorban lévő amerikai konzulátust másfajta, az előbbiekkel nem összefüggő terrorfenyegetés miatt ürítették ki részlegesen csütörtökön. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a szanaai és a lahori külképviselet mikor fog működni újra. Az amerikai hatóságok folyamatosan értékelik a fenyegetés mértékét, és ennek alapján döntenek a diplomáciai képviseletek megnyitásáról.

Cikkünket a terrorveszély hátteréről itt olvashatja.