Vágólapra másolva!
A megalázó órabérek miatt tiltakoznak sok amerikai városban a gyorséttermi robotosok. Most óránként 2000 forintot keresnek, de a dupláját szeretnék.
Vágólapra másolva!

Több amerikai nagyvárosban tartottak egynapos sztrájkot a gyorséttermi dolgozók az alacsony fizetések miatt - írja a Gawker hírblog. Tiltakoztak St. Louis-ban, Kansas City-ben, Detroitban és Flintben, de volt már hasonló akció New Yorkban és Chicagóban is.

A dolgozók 15 dolláros (kb. 3500 forintos) órabért követelnek, miközben ennek nagyjából a felét kapják most. A hasonló akciók azért ritkák a gyorséttermekben, mivel a dolgozók olyan gyorsan cserélődnek - évi 75 százalék a lemorzsolódás -, hogy képtelenek ütőképes szakszervezeteket létrehozni.