A Sátán utasítására gyújtotta fel az idősek otthonát

Vágólapra másolva!
A tizenegy halottal járó gyújtogatás után azt mondta: ő nagyon szerette az idős lakókat, de a Gonosz arra utasította, hogy okozzon tüzet.
Vágólapra másolva!

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Sydneyben azt a férfit, aki felgyújtotta az idősek otthonát, amelyben ápolóként dolgozott. A tűzben 11-en meghaltak, nyolcan pedig súlyosan megsérültek. A vádlott, a 37 éves Roger Dean azzal védekezett, hogy a Sátán utasítására cselekedett.

Dean bevallotta, hogy 2011. november 18-án - amikor éppen ügyeletes volt - felgyújtotta az otthon egyik hálószobáját, amelyben két idős ember aludt. A tűz átterjedt az épület többi részére is.
A férfit a rendőrség néhány órával a tette előtt otthonában kihallgatta egy lopási ügyben. Azzal gyanúsították, hogy vényköteles gyógyszereket lopott az otthonból. Az ügyészség szerint a férfi azért gyújtotta fel az épületet, hogy megsemmisítse a lopási ügy terhelő bizonyítékait.

A vádlott rendőrségi vallomásában elismerte, hogy ostobaságot követett el, de közölte, hogy azt a Gonosz sugallatára tette. "Nem fogják elhinni, de mintha a Sátán mondta volna nekem, hogy ezt kell tennem. Nagyon szeretem az otthon lakóit, és nagyon jó kapcsolatom van velük. Így most nagyon kellemetlenül érzem magam, és úgy gondolom, gonosz vagyok. Elcsábítottak gonosz gondolatok, amelyek erre a cselekményre késztettek" - mondta egy videofelvétel tanúsága szerint. Dean közvetlenül a tűzeset után egy televíziós interjúban arról számolt be, hogyan segített az ápoltak mentésében.