Vágólapra másolva!
A hírek szerint Putyin múlt héten egy több mint húszkilós csukát fogott, de több orosz blogger kétségbe vonta az óriási hal súlyát, és a pecázás körülményeit. Felfedezték például, hogy ugyanaz a ruha van az elnökön, mint 2007-ben vagy 2009-ben.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin újabb hőstette volt hétfőn az orosz bloggerek témája: az orosz elnök ugyanis egy 21 kilós csukát fogott ki egy szibériai tóból. Egyesek egyenesen kétségbe vonták a nagy fogás körülményeit és a zsákmány súlyát.

Putyin tuvai horgászata péntek óta szerepel az orosz tévék híradásaiban, sőt más médiumokban is, újabb adalékul szolgálva az orosz elnökről gondosan kialakított "erős ember" képhez. Egyik kísérőjének, aki figyelmeztette, hogy a hal megharaphatja, az elnök azt mondta, "Én fogom megharapni", és csókkal illette a csukát. A Komszomolszkaja Pravda című orosz napilap hétfőn egy horgászati szakértőt idézett, aki szerint egy ilyen fogáshoz "egy győztes lelki alkata és merészsége kell".

Oroszországban, ahol a horgászat nemzeti sport, számos internetező vonta kétségbe a hal méretét és súlyát, és fényképeket is feltettek a netre hasonló csukákról, a súlyukkal együtt. "A fotón látható csuka 10 vagy 12 kilós, ezt bármelyik horgász megmondja. Mi értelme hazudni?" – írta például egy Oleg férfi.

"Putyin már megint becsapott bennünket" – írta egy másik internetező, Roman a korábbi elnöki hőstetteket kísérő vitákra utalva. Andrej Malgin azt hangsúlyozta, hogy az elnök hivatalos programjában júliusban nem szerepelt a Moszkvától több ezer kilométerre fekvő Tuvában teendő látogatás. A blogger szerint Putyin ugyanolyan terepszínű nadrágot és napszemüveget viselt, mint a 2007-ben vagy 2009-ben készült képeken.

Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov minden bírálatot lesöpört az asztalról. "Személyesen voltam ott a mérésnél. Valóban nehezebb volt 20 kilónál" – idézték médiumok a szóvivőt. A horgászatról készült mintegy hatvan fotó – némelyiken az elnök mezítelen felsőtesttel látható -, valamint a videofelvételek pénteken jelentek meg a Kreml honlapján. A horgászatra az államfőt elkísérte Dmitrij Medvegyev kormányfő és Szergej Sojgu védelmi miniszter is, aki erről a vidékről származik. A hivatalos honlap nem közli sem a hal súlyát, sem a fogás pontos időpontját.

Az orosz bloggereknek szokásuk az elnök valamennyi médiaakcióját kipécézni. 2011-ben, amikor Putyin egy fekete-tengeri merülésnél két darab 1500 éves amforát emelt ki, arra hívták fel a figyelmet, hogy az edényeken nem láthatók alganyomok vagy kagylók. A Kreml néhány hónap múlva beismerte, hogy megrendezett jelenetről volt szó.

Az orosz elnök gondosan ápolja a róla kialakított erős ember képét: lehetett látni a Bajkál-tóban búvárkodni, Forma-1-es autót vezetni, szigonnyal bálnára vadászni, bombázógépen repülni, szibériai tigrist szelídíteni vagy sárkányrepülőzni. Július 15-én a Balti-tengerbe merült egy batiszkáffal (mélytengeri tengeralattjáróval), hogy megvizsgálja egy 1869-ben elsüllyedt hajó roncsait.