Nem is érdemes kijózanodni

Tusványos, Tusnádfürdő, Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Önfeledt bulizás a gyönyörű erdélyi hegyekben, utána verbális támadás az Európai Unió ellen – a héten zajlik a Fidesz legfontosabb informális találkozója, a Bálványosi Szabadegyetem. Orbán Viktor szombat délelőtti előadásában arról beszélt: számolniuk kell azzal, hogy a 2014-es választásokon az EU megpróbál beavatkozni, de nem baj, már úgysem hisz az intézményben. A fiatalokat inkább a bulik érdekelték, hajnali négykor is tele voltak a partisátrak. Egotrip Tusnádfürdőn. 
Vágólapra másolva!

Olcsó fehér baseballsapka egy miniszteren? Galléros pólóra vett, két számmal nagyobb ingben borozó képviselő? Az eddig általam csak fotókon látott Bálványosi Szabadegyetemről (bővebben itt olvashat róla) mindig azt gondoltam, a fideszes politikusok a legemberibb arcukat ott mutatják nyilvánosan. Meg azt, hogy vallásba becsavarodott agglányok és stoppal érkező tarisznyás bölcsészek vitatkoznak a konzervatív családmodell válságáról, vagy elméletben tökéletesítgetik a székelyföldi autonómiamodellt a dél-tiroli vagy az Aland-szigeteki minta alapján.

Nem túl szilárd alapokon álló sztereotípiám addig tartotta magát, amíg azt láttam, a fesztivál bejárata környékén sétálgató lányok koktélosvödör helyett jellemzően főtt kukoricát tartanak a kezükben, és piáspoharak helyett csutkákkal voltak tele a szemetesek. Az ezt követő percekben, majd órákban viszont már folyamatosan az villant be az agyamba, hogy vagy gyűlöletesen negatívan előítéletes vagyok, vagy egy stoppal érkező tarisznyás bölcsészéhez áll a legközelebb a lelkivilágom.

Otthon legyünk benne

Ugyanis olyan fesztiválon még nem jártam, ahol ennyire otthonosan éreztem volna magam - hiába voltam tizenkét órányi autózásra a lakhelyemtől. A tusnádfüdői szabadegyetem alapból gyönyörű helyen fekszik, meredek hegyek között, a környéket uralják a 20 méter magas fenyők, és kevés olyan hely lehet Európában, ahol ennyire tisztán lehet látni a csillagokat.

Kattintson a képre még több fotóért! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Egy magára valamit is adó erdélyi falunál persze ez nem számít különlegesnek, ám a természet szépsége remekül kiegészül a fesztivál természetességével. Nincsenek óriásreklámok, promóciók, nem arra törekszenek, hogy a rendezvény minőségét megalomán szolgáltatásokkal (óriáskerék, bungee jumping, edzőterem) növeljék, sokkal inkább a kedvességen és közvetlenségen van a hangsúly. És a kedvesség akkor is kedvesség, ha esetleg politikai rajongás fűtené. Nem lényegtelen szempont, hogy a szabadegyetem ingyenes, az árak barátiak, és például a felesek porciózásánál sem az anyagi szempontok tűntek elsődlegesnek.

A több sátorban zajló, hajnalig tartó bulik a maguk önfeledtségével semmiben sem különböztek a vadabb főiskolás partiktól, abban sem, hogy a dj-k a Cypress Hill és Mary J. Blige által kitaposott buliösvényt követték, de Zanzibárt vagy Tankcsapdát sem szégyelltek berakni, amelyek rendre telitalálatnak bizonyultak. Hogy a szabadegyetem nemcsak a valóságtól elzárkózó elmélkedésekről szól, azt az is bizonyítja, hogy még négykor is rengetegen buliztak. Hogy a Puskás Ferencről elkeresztelt VIP-kávéházban sem akartak lemaradni az önpusztításban, az a részegesen ölelkező politikusokon vagy egy tántorgó polgármesteren látszott, a legfrappánsabban pedig az egyik budapesti szórakozóhely-tulajdonos sakálüvöltésében manifesztálódott. Eezekkel semmi probléma nincs, ahogy Német Zsolt külügyi államtitkár másnap megfogalmazta: Tüsványos az a hely, ahol nem érdemes kijózanodni.

Az EU hibái

A hajnalig tartó buli azért meglátszott a másnapi csúcsesemény látogatottságán: Orbán Viktor 10-kor kezdődő egyórás előadására a nagyszínpad előtti rész fele is csak hézagosan telt meg. A miniszterelnök azzal kezdte a beszédét, hogy sokat gondolkodott, milyen témát válasszon, és végül úgy döntött, mindazt, amit Magyarországon csinálnak, tágabb kontextusba helyezi. Ehhez képest vagy ennek megfelelően a magyar közéletet az elmúlt hetekben leginkább érdeklő kérdésekről - trafikok, takarékpénztárak, Csányi Sándor - nem kerültek szóba egyáltalán.

Bulizó fiatalok Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A nagyobb tömegrendezvényekhez hasonlóan sokat beszélt világpolitikai víziójáról, eleinte keményen, később gúnyosan is odaszólt az Európai Uniónak. Szerinte az euró bevezetése mellett azt a komoly hibát vétette az EU, hogy nem az 1990-es években vette fel a közép-európai országokat. Az elmúlt három évben arra jött rá - mármint Orbán -: az EU intézményrendszere nem alkalmas arra, hogy úrrá legyen a válságon, ehhez nemzetállami keretekre van szükség.

Rendszeresen hangsúlyozta politikájának különlegességét, többször is kétpólusú Európáról beszélt, van Magyarország és vannak a többiek alapon. A kormányzati döntéseket is arra vezette vissza, hogy ezek mindig a magyar érdekek védelmét szolgálják. Szerinte a többi ország válságot kezel, Magyarország viszont az egész politikai és gazdasági rendszerét átalakítja, és ezt amiatt teheti meg, mert kétharmados többsége van.

Ütésre keményedni

Az egyik legérdekesebb az volt, amikor arról beszélt, a magyar nagyvállalatokat is támogatni kell, hogy versenyképesek legyenek Közép-Európában. A Simicska Lajos által vezetett Közgépet is ilyennek tartja, gúnyosan meg is jegyezte, a médiában rendre a politikával kötik össze a céget, holott a lényeg az, hogy magyar érdekeket szolgáljon.

Semjén Zsolt Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A miniszterelnökön látszott, hogy otthonosan érzi magát, lendületesen beszélt, cinikus kiszólásai sem maradtak el. A hallgatóságnak azok a részek tetszettek a legjobban, amikor a bankokat és az EU-t támadta. A legjobban azt élvezte, amikor a sablontémák után elkezdett beszélni politikai ars poeticájáról. Szerinte egy politikusnak két dologra van feltétlenül szüksége: monotóniatűrésre, mert van, hogy bizonyos dolgokat százszor is el kell ismételnie, illetve arra, hogy ha támadás éri, akkor erősebben tudjon visszaütni. „Ütésre keményedni kell” – mondta.

A Brüsszellel folytatott háborúzásról azt mondta, hiába erősebb és nagyobb az Európai Unió, olyan ellenállást kell tanúsítani, hogy belássa, nagy árat kellene fizetnie a meggyőzésért, akkorát, amely már nem érné meg neki. A harcászat is erről szól, és Brüsszel szép lassan belátja, nem éri meg a végsőkig elmenni – foglalta össze. Azt mondta, három dolog van, amelyben szembemegy a mainstream európai gondolkodással. 1. Európában isten nélküli világot képzelnek el, ők azonban ragaszkodnak a keresztény értékekhez. 2. Európában azt gondolják, hogy a családot felváltja az egyén, ők viszont a családban hisznek, ezért sem támogatják a melegházasságot. 3. Míg Európa a nemzetköziségben hisz, ők a nemzetállamban.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az utolsó, a közönségtől érkező kérdésre, amely szerint Brüsszel befolyásolhatja-e a 2014-es választásokat, Orbán először cinikusan annyit mondott: mivel az EU elfogulatlan intézmény, ezt fel sem feltételezhetjük. Aztán mégis kifejtette, azt gondolja, „számolniuk kell a beavatkozási szándékkal”, mert gazdasági érdekeket sértünk, valamint a személyes ambíciók is ehhez köthetők. Bár nem mondta ki, egyértelműen Viviane Redingre célzott, aki szerinte azért vállal fel folyamatosan konfrontációt Magyarországgal, hogy bizonyítsa elkötelezettségét az európai értékek mellett.